2022. február 20., vasárnap

Bemutatkozás

 

Sziasztok! Üdvözöllek a blogomon! A nevem Luca. 
Ez egy bemutatkozó poszt lesz. 
Mit kell tudni rólam?
Azt, hogy egészen harmadikos koromig nem lehetett engem rávenni az olvasásra, de ma már ez az egyik legkedveltebb elfoglatságom. A könyvekben teljes kikapcsolódást, elfogadást találok, amik a sokszor szürke világ mellett igazi kincsek lehetnek. Szeretem kóstolgatni a szavakat, teljesen a könyv hatalmába kerülni. 
A regények által találtam rá a moly.hu nevű oldalra, ahol egy egyszerű regisztálás után kezdtem el megismerkedni a social media mindenféle oldalával, itt barátokra találtam és jelenleg is tevékenykedek az oldalon. Ez egyfajta kapu volt, amit amikor kinyitottam, új ajtók nyíltak meg előttem. 
Olyan ajtó, mint itt ez a blog. Az oldalam 2019.július.28-án született meg, és ide rendszeresen raktam fel tartalmakat. Időhiány miatt abba kellett hagynom az írást, de úgy érzem, hogy most újra stabil az oldal. 
A blog mellett megnyílt az instagram oldalam is, ahova könyves képeket töltök fel a mai napig. Nagyon szeretem az ott kialakult közösséget, és boldogsággal tölt el, ha regényekről készíthetek hangulat fotókat.
Mint azt már említettem, a hosszabb szünet ráébresztett arra, hogy nem csak a könyvek érdekelnek. Szóval a regények mellett még sok más érdekes tartalommal találkozhattok a blogon. :-)

Jöjjön még egy pár tény rólam:

- Szeretek filmeket, sorozatokat nézni akár idegennyelven is
- Ha éltetőerő a mindennapokban, akkor forró tea
- Disney és Marvel fan vagyok
- Emellett nagy zenebolond
- Képeket és videókat szerkesztek
- Ha sport, akkor tánc
- Kedvenc virágom a rózsa és a levendula
- Vonz a film, a színház és a szinkron világa, és szeretnék elhelyezkedni a jövőben ebben a műfajban.

Kedvenc írók:
David Levithan
Ruby Saw
Ellyne
Charlotte Bronte
Jane Austin

Kedvenc filmek:
Ház a tónál
Szerelmünk lapjai
10 dolog amit utálok benned
A csaj nem jár egyedül
Bridget Jones
Dirty dancing
Grease
A fiúknak akiket valaha szerettem
Mamma mia

Kedvenc sorozatok:
Stranger Things
Szomszédok
Szívek szállodája
Once upon a time
Jóbarátok
Julie and the Phantoms

Kedvenc könyvek:
Elle Kennedy: The Deal- Az üzlet
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Ruby Saw: A kertvárosi pletyka
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
David Levithan: Nap nap után
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Szabó Magda: Abigél
F. Várkonyi Zsuzsa: Akik maradtak
Jessica Koch: Közel a horizonthoz
Sally Thorne: Gyűlölök és szeretek
Ellyne: Fagyos december
Kelly Oram: Sz mint szűz
Charlotte Bronte: Jane Eyre

Kedvenc zenék:
Ellie Goulding- Love me like you do
Faith Hill- There you'll be
Why Don't We- 8 letters
Edison Lighthouse- Love Grows
Lesley Gore- It's my party
AD Studió- Páratlan páros
Tom Holland- Cherry
Troye Sivan- Strawberries and cigrattes

Remélem tetszett ez a kis bemutatkozás. Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról, akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!
Luca


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Margaret Mitchell: Elfújta a szél (étékelés)

  Sziasztok kedves Molyok! Legújabb bejegyzésemben egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, amiről sose gondoltam volna, hogy valaha is ...