2020. augusztus 25., kedd

Szabó Magda: Abigél

Sziasztok kedves Olvasóim! Ebben a bejegyzésben elmesélem az Abigéllel való találkozásomat. Tartsatok velem!
  • Könyv: Szabó Magda: Abigél
  • Kiadó: Móra
  • Kiadás helye: Budapest
  • Kiadás éve: 2013
  • Oldalszám: 396
  • Kötés: Keménytáblás
  • ISBN: 9789631193701 
  • Hány éves kortól ajánlom? +12
  • Csillagozás: 5/5

Fülszövege:
Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít.
De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.

Véleményem a történetről és a szereplőkről: 
Emlékszem amikor mit sem sejtve mentem be az iskolába. Majd egy olyan beszélgetés játszódott le közöttem és a barátnőm között, amit minden tanárnak elmeséltünk. Így nézhetett ki: 
Én: Képzeld, színházba megyek.
Ő: Én is! Az Abigélt nézzük. 
Én: Mi is! 
Ő: Pénteken?
Én: Igen! 
Ő: Várjál, nem jut eszembe a színház neve. 
Én: Nekem se. 
Majd felhívta a szüleit és megkérdezte, végül kiderült, hogy a Stefániában lesz. Annyira örültünk hogy együtt megyünk megnézni. Nagyon tetszett a történet. Imádtam, mert olyan fordulatosan tudták előadni, hogy meg kellett néznem a filmet is. Az meg pláne tetszett. 
Ebben a tanévben olvasta ki a barátnőm könyvben is, annyit mondogatta nekem, hogy Abigél így, Abigél úgy, hogy rászántam magam akkor, amikor a legjobban Abigéles hangulatom volt, és elkezdtem olvasni én is. Siófokon kezdtem el és Budapesten sikerült befejeznem. Na, a strandon úgy változott az arcom! A szívemet úgy megmelengette ez a kis nosztalgia, hogy csak mosolyogni tudtam. Nem azt mondom, sokszor azt gondoltam bárcsak lenne már vége, de ez azért volt, mert nem tudtam olyan környezetben olvasni, ami megfelelő lett volna számomra. Már az elején eldöntöttem, hogy olvasónaplót fogok írni belőle. Pont tegnap rajzoltam hozzá. A Matula teljesen bezsippantott. Egy olyan kor-rajzot kaptam az akkori világról, háborúról és körülményekről, hogy ha lefeleltetnének, akkor fix hogy ötöst kapnék. Olyan jól betudta mutatni Szabó Magda az akkori világot, hogy csak ámultam és bámultam. Valahol legbelül azt kívántam, bárcsak nekem is lenne két ilyen tanárom, mint Kalmár és Kőnig. 
Kalmárt azért kedveltem, mert ő az a tipik pasis pasi tanár, aki udvarias és a diák egy csettintésre bele tud szeretni. 
Kőnig meg abszolút az ellentéte. Ő az az aranyos, visszahúzódó, kicsit nagypapás, de nem külsőleg, hanem belsőleg. Akit a szíve miatt egész nap ölelgetnél. Én ezt éreztem. 
Ginát az elején nem nagyon kedveltem. Egy szófogadatlan kislánynak tartottam. Majd idővel egy nagyon romantikus lány képe jelent meg a szemem előtt az ő személyében. 
Amit nagyon szerettem még, hogy azt hiszem 60 oldal maradt a könyből, és apukám musicalek egyes zenéit hallgatta. Közötte volt az Abigél is. Mi nem a musicalt, hanem egy prózai verzióját láttuk a színházban, így nagyon kíváncsi lettem erre is. A szövegükből következtettem arra, hogy hol járhat vajon a story. Később élőben is hallottam egy Abigél zenét, a Nincsenek csodák címűt, ami most a hugom kedvence lett. 
Nagyon élveztem és egy pozítív élménnyel búcsúztam el a könyvtől, mikor a végére értem. Mindenkinek ajánlom. 

Véleményem a borítóról:
Tetszett ez a rózsaszín-kék kombináció, Szerencsi Éva képe viszont még jobban passzol hozzá. 

Kedvenc idézetek: 
,,A nap végre áttört a fellegeken, aranylott az őszi táj."
,,Ki vagy te, Abigél?"
,,Nem a tied az egyetlen titok, amit őrzök."

Remélem kedvet kaptatok a könyvhöz. Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!
Luca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Margaret Mitchell: Elfújta a szél (étékelés)

  Sziasztok kedves Molyok! Legújabb bejegyzésemben egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, amiről sose gondoltam volna, hogy valaha is ...