Sziasztok kedves Olvasóim! Már nagyon régen kihívott engem egy Őszi book tagre Ruby Saw. Múlt évben is kitöltöttem egyet, de kiderült, hogy ez egy teljesen másik, így új érzelmekkel vágok neki! Tartsatok velem! ❤️
1. Sárga falevelek: Egy sárga borítós könyv
A legtöbb sárga borítós könyv amit olvastam az nyári, így inkább Erin Butler: Mr. Darcy nyomában című könyvét sorolnám ide, amit szerintem bármelyik évszakban olvashatsz, de leginkább tavasszal és ősszel jó kézbe venni, ugyanis központi szerepet játszik benne az iskola. A könyv maga egy Jane Austin rajongó lányról, és izgalmas kalandjáról szól, melyben nagy helyet foglal el a tini szerelem és az igaz barátság.
2. Finom tea: Egy könyv, amihez kellemes emlékek fűznek
Ezt a szempontot nagyon csípem, ugyanis imádok teázni. Főleg ősszel, amikor be lehet kuckózni egy meleg itallal és egy jó könyvvel esős időben. Igazából mindegyik könyvemhez kellemes élmények fűződnek, de ide talán A. A. Milne: Micimackóját csatolnám, ami nagyon jól jött ebben a karanténos helyzetben. Kicsit lenyugtatott és felvidított. Főleg akkor, amikor teljesen szét voltam esve, egyszerre sok stressz ért. Abban az időszakban semmi olyan regényt nem tudtam olvasni, ami kicsit is háborús vagy szomorú lett volna. A Micimackón pedig jókat lehetett mosolyogni.
3. Nagy séták: Egy könyv, amit utazás közben olvastál
Kocsiban sosem olvasok, így ezt a kikötést inkább úgy értelmezném, hogy ahova elvittem egy könyvet. Nyáron sok ilyen hely volt, de talán a legkedvesebb utazáshoz kötöttet mondanám, ami Kertész Erzsi: Szamóca-lányokja. Ezt Egerben olvastam, az eddigi egyik legszebb városban ahol jártam. A sok járkálás után nagyon nem volt már energiám könyvet 'bújni', de haladni tudtam vele valamicskét.
4. Töklámpás: Egy könyv, ami ünnephez köthető
Ha ünnep, akkor rögtön a karácsony jutna eszembe, de most nem szeretném elterelni a szót erről a gyönyörű őszről, így Walt Disney: Coco-ját írom, amihez nemrég készült kihívásom moly.hu-n. Ez a halottak napjához köthető. Egy nagyon szép, megható mese, ami után ha elolvastad, azonnal meg akarod nézni a filmet.
5. Meleg takaró: Egy könyv, amit egy kényelmes, bekuckózós napon olvastál
Mostanában nagyon hideg van az iskolában és otthon is, így szinte minden olvasmányom bekuckózós lehetne😄 De ehhez legutóbbi regényemet kötném, Gaston Leroux: Az operaház fantomját, ami már kezd ráhangolódni a Halloweenre. Ha tudok, akkor ezen a hétvégén írok róla értékelést is.
6. Őszi élmények: Egy könyv, ami nagy hatást gyakorolt rád
Talán Jojo Moyes: Miután elvesztettelek című műve kicsit pofon vágott olyan értelemben, hogy újra megtanított élni. Vele együtt fejlődtem én is, és hagytam el, vagy dolgoztam fel a gyászt. A könyv maga nyári, de Louisa nagy tea szeretete miatt egy őszi könyvbe csöppenhettünk.
7. Rövidülő nappalok: Egy könyv, ami annyira nem tetszett, ezért nem olvastad végig
8. Kávézás a barátokkal: Egy könyv, amit egy barátodtól kaptál
Inkább ezt is átformálnám arra, hogy amit a barátaimnak adtam. Mert azért mégis sokkal jobb adni mint kapni. Egyszer adtam a Pillangók nyarát egy személynek, egy másiknak pedig egy egeres könyvet, aminek a címére már nem emlékszem, de tudom, hogy egy egérkéről szól, aki az órában dolgozik. Nagyon aranyos lehetett, mégsem kellett nekem, mert annyira nem keltette fel az érdeklődésem. Így került a jelenlegi gazdájához.
Remélem tetszett ez a bejegyzés. Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!
Luca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése