Gaston Leroux: Az operaház fantomja (értékelés)

 

Sziasztok kedves Olvasóim! Ez egy olyan bejegyzés lesz, melyben nem csak egy bizonyos könyvet értékelek, de azokat a furcsaságokat, rejtelmes dolgokat is leírom, amik olvasás közben történtek. Vajon hogy került bele egy üzenet a könyvbe? Mik voltak azok a furcsa hangok? Elég erős vagy ahhoz hogy ezt elolvasd? Biztos? Akkor tarts velem, de vigyázz! Figyelmeztettelek.

Fülszövege:

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.

Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak."

Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.

Könyv: Gaston Leroux: Az operaház fantomja

Kiadó: Európa

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2003

Oldalszám: 350

ISBN: 9630774089

Fordította: Pelle János

Csillagozás: 5/5

Hány éves kortól ajánlom? +18

Véleményem a történetről és a szereplőkről: 

Én voltam az egyetlen, aki nem hallott még az operaház fantomjáról. Magáról a musicalről Wikipédián olvastam. Felkeltette a figyelmemet a címe. Hogy lehet az operaháznak fantomja? Hát így. Molyon rákerestem, és meg kell mondanom, annyira izgatott lettem, hogy azonnal képeket kezdtem keresni a filmről. Végül annyira nem bírtam magammal, hogy meg kellett néznem a Gerard Butleres verziót. Imádtam. Már az elején tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Hosszú kutakodás után megszereztem a regényt. Az ujjaim bizseregtek amikor megérintettem a lapjait, a szívem majd kiugrott a helyéről, torkomban gombóc volt....így kezdtem el olvasni. De csak ezután történtek a furcsa dolgok. Kb. A 20. oldalnál jártam, amikor egyszercsak halk zongorázást hallottam. A lakásban senki sem volt, a szomszédról meg tudom hogy képtelen zongorázni, vagy olyat nézni a tévében, ahol előfordul ez a hangszer. Nem folyamatos zongorázás volt ez, hanem csak egy-egy billentyűt ütöttek le.  Ezeket a hangokat pont akkor hallottam meg először, amikor elolvastam ezt a rövid mondatot: 

"A Fantom valóban létezett"

Lehet hogy az utcáról jött (nálunk papírvékonyak a falak), de erősen kétlem, ugyanis amikor kinyitottam az ablakot, hogy teljes mértékben megbizonyosodjak róla, elmúlt. Majd mikor újra becsuktam és kinyitottam a könyvet, megint elkezdte. Innentől kezdve én is hittem a Fantomban. A regényt szerintem nagyon jól megírta az író. Komolyan mondom, rég szórakoztam ilyen jót egy olvasmányon. Hangosan nevettem és néhány helyen fal fehérré vált az arcom. Baromi jól le tudott kötni.  Ez a mű annyira csodálatosan el lett készítve, hogy nem hiszem el! Igaz, egy csomószor nem olvastam iskola vagy rendezvény miatt (a rendezvény alatt színházat értsetek. Igen, akkor is reménykedtem benne, hogy valamelyik fal mögött ott lapul a Fantom), de ezt mindig próbáltam pótolni. Azért ne veszítsük el azt a fonalat, ami az érdekesebbnél érdekesebb cselekményeket írja le. Ugyanis korántsem volt vége. Épp egy izgalmas résznél tartottam, teljesen benne voltam a storyban, amikor az ágyról leesett a telefontöltő. Nem láttam, csak hallottam. Olyan hangosat koppant a padlón, iszonyatosan megijedtem. Az idézetek részben majd olvassátok el az elsőt és akkor megértitek majd azt, amit most írni fogok: csakis a Fantom lehetett! A könyvben pedig találtam még valamit, ami megmelengette a szívemet. Egy üzenetet. Méghozzá egy molytól: 

Amire ez volt ráírva:

Szeretsz olvasni? Akkor csatlakozz a molyokhoz? www.moly.hu Az olvasás összeköt.

 A szereplőkkel néha volt is, meg nem is bajom. 

Rault egyátalán nem tartottam férfiasnak, bármennyire is választottam ezt a "hősies" képet róla. Gyáva volt. A jelleme annyira tenyérbemászó számomra, hogy azt leírni nem tudom. Egyes részeknél tényleg azt mondtam, hogy egész elfogadható, de az, hogy a legveszélyesebb helyzetben nem bírja befogni a száját, az felháborító. (Azt hiszem ennyiből már tudjátok hogy én Team Erik vagyok😂)

Christine angyali és gyermeki jelleme ellenére felnézek rá, mivel bátor és kitartó volt. Csak egyetlenegy hibát vétett, amit nem kellett volna. Amit nem nagyon díjazok. Egy kikötés volt, egyben egy megszegés. 

Amikor Erikről (a fantomról) olvastam és kijöttem a szobából, ez volt az első mondat amit megformáltam: azt hiszem szerelmes vagyok! Méghozzá ebbe a karakterbe! Ebbe, aki belül még mindig egy összetört lelkű kisfiú, egy szerelmes, szenvedélyes lény. Én örültem volna neki, ha egy ilyen személyt ismerhetek meg. Egy olyat, aki ölni is képes értem. A mai napig és még tovább fogok hinni Erik Destlerben. Aki egyes szám harmadik személyben beszél magáról. Akinek a hangja egyenlő egy angyallal. Aki egy A győztes Don Juan című legszomorúbb költeményt szerez. Aki egy fantom, szellem, halott, ember, őrült...Erik.

Csodaszép könyv, csodaszép emberek számára. 

Kedvenc idézetek: 

"Sajnálatra méltó baleset történt, az egyik balerina megtréfálta a másikat, vagy elveszett egy púderpamacs? A Fantom volt a bűnös, csakis az operaház fantomja lehetett!"

"-Hohó! A Fantom zsámolyt kért? Lehet, hogy maga a Fantomja asszony?-kérdezte Moncharmin.

-Nem, a Fantom férfi!

-Honnan tudja?

-Férfihangja van, mégpedig nagyon kedves hangja!"

"-Ezt én kérdezhetném, barátom. Hát ilyen szerencsétlen az ember, ha szerelmes?

-Igen, Christine. Szomorú úgy szeretni, higy nem vagyunk biztosak benne, hogy viszontszeretnek-e."

Véleményem a borítóról:

Tetszett, hogy kötődik a könyvhöz. A szem, ami a hegedűben van, én Erik szemének gondolnám, bármennyire is másképp írja le a könyv. 

Remélem kedvet kaptatok a könyvhöz. Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!

Luca