2021. június 24., csütörtök

Anne L. Green: Végzetes csábító (értékelés)

 

Sziasztok kedves Olvasóim! A mai bejegyzésben Anne L. Green egyik sorozatának a Csábítónak, lassan az utolsó részéről hoztam nektek értékelést, a Végzetes csábítóról. Niko és Olivia története korántsem ért véget. Tartsatok velem!

Fülszövege: A ​legnagyobb bátorság az álarc levételéhez kell

Olivia és Niko a közös jövőjük reményében veszélyes feladatot vállalnak. Úgy döntenek, együtt épülnek be a maffiába. Niko álszemélyiségeit felhasználva a bejutás egyszerű ugyan, de a kiszállás korántsem az. Küldetésük során nem bízhatnak meg senki másban. Egyetlen hiba és oda a gondosan kidolgozott álca. Az egymásba vetett bizalom jelent számukra mindent. A túlélést. A kalandok során azonban újabb megdöbbentő, sokkoló darabkák kerülnek elő Niko múltjából. Veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerülnek, de ezek közül egyik sem olyan hátborzongató, mint Niko alteregóinak rengetege. Minden zavarossá válik, és még ők sem láthatják előre, mi történik, ha nem a rosszfiú lesz jófiúvá, hanem a jó kislány válik rosszá.
Bár mindkettőjüket más motiválja, a céljuk azonos: megszabadulni a láncaiktól és felszámolni a bűnszervezetet.
De Niko már érzi azt, amit Olivia még csak nem is sejt: a megmenekülés talán nem is lehetséges mindkettejük számára.

A Végzetes csábító a Csábító-sorozat harmadik része. A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő legújabb, szenvedélyes és váratlan bonyodalmakkal teli modern kori romantikus történetében soha nem tudhatod, mi fog történni.


Adatok:

Véleményem a történetről és a szereplőkről:

Az egész sorozatot nagyon kedveltem, és a második rész vége miatt kénytelen voltam tovább olvasni, ugyanis tudtam, hogy nem érhet így véget egy regény. Nagyon kíváncsi voltam már a szinte befejező részre, hiszen a 4. az egy novella. 
Niko és Oliva a maffiának dolgoznak itt, és rájönnek, hogy nem is olyan könnyű, egyszerű, mint aminek azt képzelték. A szabadságuk és az életük forog kockán. Eközben rengeteg dolgot megtudhatunk Niko előző életéről, és arról, hogy testvére, akinek dolgoznak, milyen ember is valójában. De a legnagyobb kérdés, hogy a szerelem itt is megállja a helyét a szabadulás mellett. 
Általában a sorozatok évadainál is az szokott lenni, hogy az első és a harmadik rész a legjobb. Nos, ezt tapasztaltam a Csábítónál is. Noha nem volt akkora nagy robbanás ez, mint az első, de magasan a második felett van. Mikor kiolvastam ezt is, azt hittem, hogy még van tovább, de rá kellett jönnöm, hogy a 4. rész már csak egy novella. Bár így talán máshogy álltam hozzá, és ez így volt szép. 
Az elején azt hittem, hogy rosszat olvasok. Ugye az előző rész kapott egy olyan befejezést, amire nincsenek szavak, és szinte egyfajta film szakadáshoz lehet hasonlítani, de most meg úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. Rendesen meg kellett néznem molyon, hogy biztos, hogy jót vettem e ki. De megnyugodtam, ugyanis pár oldallal később leírták, hogy hogyan is folytatódott valójában. 
A könyv azt is megmutatta, hogy milyen az, ha valaki igazán gonosz, simlis alak. Igaz, ezeket a személyeket nem lehet kikerülni, mert ügyesen elrejtik az elején a foguk fehérjét. Az ilyenek kiszámíthatatlanok, jó, mondjuk itt szó szerint egy őrültről volt szó. Legalább azt megtudhattuk, megtanulhattuk, hogy nem minden az, aminek előre látszik. És ha már a csapdában vagyunk, akkor ügyesen kell kimásznunk, majdnem olyan őrültséggel, mint akinek a csapdájába estünk. Hogy minden esetben erősnek kell lennünk, mert ilyenkor nem állja meg a helyét a gyengeség. Legalább itt voltak egymásnak a szereplők, nem voltak egyedül. 
Bevallom, hogy vannak benne oldalak, amik számomra semlegesnek, unalmasnak bizonyultak. Sőt, egyes eseményeknél azt sem tudtam hol vagyunk, mi történik. A cselekmények homályosak néhol, mint amikor a fiúk elkezdenek beszélni nekem a fociról. Ezek leginkább a maffiás részekre vonatkoznak. 
Mindezek mellett szerintem tökéletesen felkerült az i-re a pont. Annyira, hogy nem is kéne az a plussz novella, mert ez így tökéletes, ez így szép. A nagy fordulat, ami meghatározta a könyv legnagyobb eseményét, nem számítottam rá, de kellemes csalódás volt. 
Via nekem itt olyan idegennek tűnt. Már cseppet sem volt olyan, mint az első részben. Felnőtt, komolyodott, de humorérzéke és az esze megmaradt. Annyi mindent élt már át, hogy meg is értem ezt a nagy változást. Na meg Niko hatása, megmagyarázza. Szerintem nagyon jó párost alkotnak együtt. 
Niko semmit sem változott. Eddig szenvedélyét a csalásba élte bele, most pedig szerelmébe, Oliviába. Nem mondom, hogy ő a kedvenc férfi karakterem, de tűrhető. Nem tipikus szőke herceg, főleg azért mert barna a haja, de a hősiesség benne is ott van. Viával olyanok mint a borsó, meg a héja. Elválaszthatatlanok. 
Összességében szép befejezés volt, és örülök, hogy így ért véget. Hiányozni fog nekem a sorozat, de nagyon. Még azt a novellát elolvasom, de utána búcsúzom a szeretett karakterektől. 

Kedvenc idézetek: 
"Egy igazi férfi legyőzi a félelmeit."

"Hinni akarom, hogy minden bűn bocsánatot nyerhet, ha az ember őszintén szeret."

"Mindenki hord álarcot, ki többet, ki kevesebbet."

Véleményem a borítóról:
A kék a kedvenc színem, így tökéletesen kiegészíti azokat a színeket, amiket eddig láthattunk a Csábító sorozat kötetein. Most nem érzem azt, hogy túl lenne zsúfolva. Noha nem éppen a legegyszerűbb, mégis jó mutat. 

Hozzá tartozó tábla:

Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!
Luca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Margaret Mitchell: Elfújta a szél (étékelés)

  Sziasztok kedves Molyok! Legújabb bejegyzésemben egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, amiről sose gondoltam volna, hogy valaha is ...