2021. szeptember 5., vasárnap

Kiera Cass: The One- Az igazi (értékelés)

Sziasztok kedves Olvasóim! A mai bejegyzésben a Párválasztó sorozat 3. részéről hozok nektek értékelést. Úgymond mérföldkőhöz érkeztünk az Igazival, szóval lássuk is, hogyan tetszett nekem. Tartsatok velem!

Fülszövege: A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

Adatok: 
Hány éves kortól ajánlom? +13
Csillagozás: 



Véleményem a történetről és a szereplőkről:
Már nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon hogyan is végződik a történet, hogyan ér véget ez a három rész. Ugye a következő rész már egy egészen más kezdet lesz, egy új könyv, így ez a 3. rész nagy mérföldkő a sorozat szempontjából.
Megint szűkült a kör, és így a kalandok is egyre többek lesznek. Titok övezi a bent maradt lányok, versenyzők hátterét. Mit rejteget Kriss? És vajon mi történik akkor, amikor a jelölt hercegnők családja megsebesül? Eközben a nép várja a karsztok eltörlését, aminek ötletét America vetette fel, de azt a király egyenlőre még nem enegedélyezi. Így a támadások is többek, nagyobb súllyal rendelkeznek. Ki az, aki túléli ezeket? Örökké nem lehet folytatni a bújdosást. Sokan azt beszélik, hogy Maxon Lady Americát fogja feleségül választani. De America szívét még mindig nyomja Leger palotaőrrel folytatott viszonya. Hogyan mondja el ezt Maxonnak?
A gyönyörű borítóval és remek storyval rendelkező sorozat, ami mára már világhírű, engem is elért, nem tagadhatom. Annyira beszippantott, hogy egyszerre vettem ki a második és a harmadik részét, mert legbelül éreztem, hogy ezt bizony ki kell hogy olvassam. 
Az előzők nagyon tetszettek nekem, hiszen folyamatosan növekedett a feszültség, az izgalom  a lányok és a palota körül. Nagyon jól ki volt dolgozva a szerelmi szál is, és ezért hatalmas taps jár érte. 
Azt gondolom, hogy az írónő pont meg tudta fogni vele azt a korosztályt, ami kiterjedhet akár a 12 éves kortól bármennyi évesig. Ezzel is felkarolva rengeteg embert. Szerintem sokaknál kinyithatott egyfajta kiskaput az olvasás felé, azon belül pedig a romantikus műfaj irányába. 
Milyen érdekes belegondolni, valakinek ez lehetett az első komoly könyve. Ami nem kötelező, amit nem az iskolában adnak fel. Bárcsak előbb megismertem volna a kötetet.
Na és most jön a kérdés: Melyik tetszett eddig a legjobban? Az első és a második rész nagyon erős, és olyan színvonalat nyújtott, amit nehéz űberelni, túlszárnyalni. Személy szerint ez a kettő a kedvencem, és egy fokkal enyhébbnek éreztem most ezt a harmadikat. Nem sokkal, de egy nagyon kicsivel. 
Remek kikapcsolódás volt. Egy teljesen más világba varázsolt el engem. 
America örökre belopta magát a szívembe, és nagyon tetszett a személyisége. Azt hiszem szeleburdisága ellenére sokan példát vehetnének tőle, az észjárásáról, a túlélő ösztöneiről és az önfeláldozásáról. Egy igazi belevaló, erős női karakter. Mindenképpen bekerült kedvenceim közé.
Maxon kedves, aranyos, de nem lett olyan nagy szerelem, mint mondjuk Vronszkij az Anna Kareninából. Egyedül a romantikus oldalát szerettem. Hercegi személyisége nem nagyon jött be nekem, és a mai napig érzek iránta valami hidegséget. Lehet hogy fegyelmezettsége miatt van, de ennyi erővel Mark Darcy is lehetne. De mégsem. Valami nem stimmel nála. Talán még mindig böki a csőrömet a verseny igazságtalansága, amit ő ki is használt.
Összességében nekem tetszett, bár nem tartom a legjobb résznek. A sorozatot tovább szeretném olvasni, és igazán kiváncsi vagyok a folytatásokra. Egy nagyon kellemes, izgalmas és romantikus kalandban lehetett részem ezalatt a 3 kötet alatt. Köszönöm az írónőnek az élményt. Mindenkinek ajánlom.

Kedvenc idézetek: 
"– Hogy érzed magad, kedvesem?
– A „kedvesemért” leginkább orrba vágni szeretnélek. – De beértem azzal, hogy meztelen hasát böktem meg."

"De America, neked főként szörnyű ötleteid vannak. Csodálatosak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk."

"– (…) Nem az számít, hogyan ítéled meg a saját jellemedet, hanem egyedül az, hogy mit kezdesz vele."

Véleményem a borítóról:
Gyönyörű borító, csakúgy mint az előző részeké. A fehér és a kék volt eddig a legjobb, mert az olyan kifinomultságot tudott közvetíteni, amit én nagyra becsültem.

Ha nem akarsz lemaradni a további tartalmakról akkor nyomd meg a rendszeres olvasás gombot! Szép napot!
Luca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Margaret Mitchell: Elfújta a szél (étékelés)

  Sziasztok kedves Molyok! Legújabb bejegyzésemben egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, amiről sose gondoltam volna, hogy valaha is ...